Vágjunk rögtön a közepébe: a fizika törvényeit nem lehet becsapni. Ha a semmitől híznánk, megoldottuk volna a világ éhezését. Amikor azt hallod valakitől – vagy te magad mondod –, hogy „alig eszem, mégis jönnek fel a kilók”, ott nem a biológiával van a baj, hanem az őszinteséggel.
A játszótéri szindróma, avagy a kirakat-élet
Ez a jelenség kísértetiesen emlékeztet arra, amit még a fiam kiskorában, a játszótéri padokon ülve tanultam meg. Évekig hulla fáradt voltam. A fiam minden éjjel felébredt éjfél-egy körül, és csak egy üveg babagríz után aludt vissza. Ő aludt, de én már nem tudtam elaludni, reggel ötkor pedig indult a nap elölről.
Ott ültem a játszótéren zombiként, és hallgattam a többi anyukát. Náluk minden tökéletes volt. A gyerek zseni, átalussza az éjszakát, minden szuper. Először azt hittem, csak én vagyok ilyen szerencsétlen. Aztán rájöttem a titokra: egyszerűen csak kiszínezték a valóságot és füllentettek. Azért csinálták, hogy jobbnak, többnek mutassák magukat, és hogy mások irigykedjenek rájuk.
Ugyanez a mechanizmus működik a fogyásnál is.
A „csak egy kicsi” láthatatlan kalóriái
A „nem eszem semmit” mögött szinte mindig ott van a valóság, amit elhallgatunk a külvilág és saját magunk elől is:
- „Csak egy pici” kóstoló főzés közben.
- „Csak egy falat” süti a kolléganő szülinapján.
- „Csak a maradék”, amit a gyerek után már bűn lenne kidobni.
- „Csak egy kis” szirup és tej a kávéba, amit észre sem veszünk.
Ezek a „csak egy kicsik” a nap végére összeadódnak, és észrevétlenül kitesznek egy teljes főétkezést. Aki tényleg nem eszik, az fogy. Nem a levegőtől és nem a víztől hízunk.
A „mindenmentes” átverés és a műkolbász-effektus
A legnagyobb csapda ma a fogyókúrázók számára az elméletileg „diétás” és „mindenmentes” termékek piaca. Ez egy óriási üzlet, amivel durván becsapják az embereket.
Ez pontosan olyan, mint a húsmentes kolbász. Ha valaki tiszta növényi étrendet követ – mint ahogy én is vegetáriánus vagyok –, annak nincs szüksége kolbászra, és nem is hiányzik neki. De aki folyton a hús után ábrándozik, az megveszi ezeket a gagyi műkolbászokat.
Ugyanezt teszik a diétázók is a „mindenmentes” pudingokkal és sütikkel. Az agyukat akarják becsapni, hogy ők tulajdonképpen fogyókúráznak, de közben mégis ugyanazokat a megszokott édességeket akarják enni.
Mondjuk ki kerek perec: Amíg fogyókúrázol, addig nincs puding! Nincs kiskapu, nincs „csak egy kis” kakaós tekercs, nincs „csak egy kis ez, vagy egy kis az”. Azt a rengeteg feldolgozott, agyonreklámozott, elméletileg „mindenmentes” dolgot egyszer és mindenkorra el kell felejteni. Tisztán kell étkezni, egészséges alapanyagokból készült egyszerü ételeket, és kész.
Hogyan indulj el? A futás törvénye
A változáshoz nem csodabogyó kell , ha gyógyszerekkel, eredetileg cukorbeteg számára szánt injekciókkal szurkálod magad miután abbahagyod a dupláját visszahizod. Tartós fogyást csak kőkemény életmódváltás és szigorú őszinteség önmagaddal szemben eredményez.
A futásból pontosan tudjuk: ha nincs kijelölve a célvonal, ha nem tudod, pontosan hová mennyit futsz? Nem fogod tudni beosztani az erődet. Nem fogsz figyelmi a levegővételre, nem fogsz tudni küzdeni, és az első kanyarban feladod. Kell egy fix cél, mit akarsz elérniennyi és ennyi idő alatt.? Amíg oda el nem érsz, addig nincs megállás. Ha beértél a célba, ott lehet kicsit fulladozni, fújni egyet, mert megcsináltad. De addig munka van.
Ha eleged van az önbecsapásból, kezdd el még ma ezzel a 4 lépéssel:
- Légy őszinte magadhoz! Írj le minden egyes falatot és kortyot, ami a szádba kerül. Nincs szépítés.
- Felejtsd el a műanyagokat! Dobd ki a „mindenmentes” és „diétás” műételeket. Egyél tisztán!
- Illeszd be a napi programodba! Tervezd meg előre a hetedet, a főzést, a mozgást. Ne hagyd a véletlenre.
- Fogadd meg, hogy végigcsinálod! Tűzz ki egy tiszta célvonalat, és indulj el felé.
- Felejtsd el a tunyaságot és kezdj rendszeresen mozogni.
A döntés a tiéd: maradsz a kényelmes játszótéri füllentéseknél és a diétás műanyagoknál, vagy elkezded a valódi, tiszta munkát az egészségedért? Hiszem az elhízás nem csak esztétikai kérdés, hanem az egészségünket teszi tönkre.



